Megszületett a Tisza–DK-nagykoalíció

2025. július 13. 13:52

Mindeközben egy új program lehetővé teszi, hogy a fiatalok bérleti díj helyett a saját tulajdonuk törlesztőjét fizethessék.

2025. július 13. 13:52
null
Orbán Balázs
Facebook

„Sűrű hét áll mögöttünk: súlyos vihar csapott le hazánkra, de a magyar szakemberek helytálltak. Brüsszelben a politika volt meglehetősen viharos: megingott Ursula von der Leyen széke, ennek kapcsán pedig megszületett a Tisza–DK-nagykoalíció. Magyar Pétert a saját főnöke ukránpártinak nevezte, ő pedig szokás szerint letagadta.

Néha azonban érdemes kitekinteni a politikán túlra is, hiszen a gazdaságban is fontos fejlemények történtek – ráadásul olyanok, amelyek okkal adhatnak okot a bizakodásra!

Otthon Start Program – bérleti díj helyett saját tulajdon

A fiatalokat ma az egyik leginkább foglalkoztató kérdés a lakhatás. Az új program lehetővé teszi, hogy bérleti díj helyett a saját tulajdonuk törlesztőjét fizethessék. Akár 50 millió forint hitel 3%-os kamattal, szeptembertől. A lakás értékhatára 100 millió, ház esetében 150 millió forint. Több tízezer fiatal indulhat el így önállóan.

Ezt is ajánljuk a témában

A nyugdíjasoknak 30 000 forint élelmiszer-utalvány

Már kész a rendelet: 2,6 millió nyugdíjas kap 30 000 forint értékű papíralapú utalványt postán, legkésőbb október 15-ig. Több címletben érkezik, és év végéig váltható be élelmiszerre, akár a piacokon is. A támogatás célzott és kézzelfogható segítség az ünnepek előtt.

Győrben elindult az új Audi Q3 gyártása

Az Audi magyar jelenléte igazi sikertörténet: nemcsak gyárt, hanem a város egyik legnagyobb munkaadója és aktív szereplője az oktatásnak is. A Q3 új generációja már a  futószalagon – még több ilyen ipari együttműködésre van szükség!

Beindult a Demján Sándor 1+1 Program

Erős gazdaság nincs erős vállalkozások nélkül. A 130 milliárdos program első 100 nyertese már 10 milliárdot kapott, összesen 1300 cég részesül támogatásban. A fejlesztések főként vidéki ipari, energetikai és technológiai beruházások.

A BUX 100 000 pont fölött – erősödő bizalom

Először lépte át a 100 000 pontos szintet a magyar tőzsdeindex. Ez nem csak szimbolikus: azt mutatja, hogy a befektetők bíznak a magyar gazdaságban. A nyereségből a nyugdíjpénztárak és a hazai megtakarítók is profitálnak – stabil gazdasági környezetet jelez.Néha érdemes felemelni a tekintetünket a mindennapi politikai csatározásokról – ilyenkor látszik igazán, hogy vannak eredmények, amelyekre okkal lehetünk büszkék, közösen.”

Nyitókép: Facebook

 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 23 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
gullwing
2025. július 13. 20:03
Összenő ami összetartozik: szar és fos...
mi-egy-nagy-vibralo-tojast-hasznalunk-2
2025. július 13. 19:24
"beszarimandiner 2025. július 13. 15:09 Szánalom vagytok. Olyan konstrukciót nem tudsz elképzelni hogy egy idő után az állami bérlakást az addig bérlő kedvezményesen meg tudja venni?" Jajj, ezt ismerjük már. A rendszerváltás után így lettek feltőkésítve az állami bérlakásban élők, amikor 20-30%-os áron vásárolhatták meg a lakást amiben laktak. Ezt még hányszor kellene eljátszani?
makapaka2
2025. július 13. 18:27
A zsák és a foltja egymásra talált.Együtt kellene tőlük megszabadulnunk.
chief Bromden
2025. július 13. 18:06
Nagykoalíció? A KDNP-sek többen vannak. :D
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!